|
archívum
2010. január
2010. 01. 1.
Ez egyenes beszéd volt, Drága Elnök Úr, ezért nem szereti magát az MSZP. Persze a sorok között kellett olvasni újévi köszöntőjében, de én megértettem: azt kívánja, hogy takarodjon már el innen ez a velejéig romlott gyurcsányista kormány!
Olvassa el Sólyom László újévi beszédét ITT
Mellesleg én is ezt akarom.
Úgyhogy teljesen egy húron pendülök a Drága Elnök [...]
Címke: Gyurcsány, köztársasági elnök, mszp, sólyom lászló, újévi beszéd Komment: 13 db


|
Balambér
2010-01-02 10:25:40
Úgy legyen!
|

|
tilla
2010-01-02 11:28:05
Gratulálok ehhez a magasröptű bejegyzéshez! illetve azoknak is akik a "semleges" szolnoki közösségi oldalon ezt közzéteszik!
hányinger
|

|
Szécsi Ádám
2010-01-02 11:31:48
Lacikámnak nem most kellene ilyen határozott véleményének lenni,hanem 2006-ban az öszödi beszéd meg az azt követő a demokráciát megcsúfoló események után! Ott bezzeg nem mert kiállni olyan határozottan mint manapság sőt mindent alkotmányosnak nevezett amit a Gyurcsány és bandája művelt ! Akkor "szép kis alkotmányunk van ",vele egyetemben! Inkább a madárvédők elnökének kéne lenni Lacikámnak,ott nagyobb hasznát venné az ország!
|

|
De a baj az, h hol volt eddig mint alkomanybiro meg allamelnok, es engem hibaztat hogy magas a korrupcio?!?!?!
2010-01-02 14:46:06
De a baj az, h hol volt eddig mint alkomanybiro meg allamelnok, es engem hibaztat hogy magas a korrupcio?!?!?!
|

|
Vazari
2010-01-02 16:58:06
Csak az a baj, hogy ezeknek a senkiháziaknak (MSZP, SZDSZ, MDF) mindegy, hogy mit mondanak!!
Ezek olyan görény férgek, hogy ha szembeköpöd mindd, azt hiszik, hogy esik az eső!!...mosolyog!!..még akkor is, amikor a nyakadon meghúzza a kötelet!!
Nyakó???? olyan, mint a többiek.....Gyurcsány, Veres, Lendvai I., Bajnai, Draskovics, Szilvási, Dávid I., Kóka, Princz, Kabai, Kulcsár,..sorolhatnám még...."igazi csapat mi"??? Hazaáruló szemét genetikai posvány banda!!! Ezekhez képest Hitler, Sztálin, Mussolíni, Brezsnyev csak silány iparitanulók lehettek volna!!
A férgeket, patkányokat kiirtani szokták!!
|

|
Laci
2010-01-02 20:55:46
Nyalja fényesre a szerző és a 2. hozzászóló ennek a megosztó f.regnek és ov-nak a seggét!!!
Ui: nem vagyok sem MSZP-s, sem MDF-es, sem SZDSZ-es!
|

|
passzátszél
2010-01-02 22:12:21
Kedves Laci!
Te is nyugodtan fényesre nyalhatod a magad kedvenceid fenekét, akár itt is megteheted! Csak bátran, csak bátran!
|

|
passzátszél
2010-01-02 22:16:39
Drága Tilla!
Ok, ez szerinted nem magas röptű bejegyzés, ok. De az már magas röptű, amit a gyurcsányisták csinálnak. Annyira magas röptű, hogy le kell csapni rá, mint a magas labdára. Én is csak ezt teszem, sok más embertársammal együtt. Majd nézd meg a tavaszi választás eredményét! Az lesz ám a lecsapás!
|

|
szandai
2010-01-03 01:16:02
Az Elnöknek igaza volt,mindenki elmehet a búsba!!!Persze ha tetszik,ha nem Ő a legnépszerűbb politikus ma!!!
|

|
Balambér
2010-01-03 21:53:53
Úgy, ahogy Szandai írja! Sólyom már alkotmánybíró korában is vágta a komcsikat,- teljesen jogosan, akinek nem tetszik, az pedig mehet a halál faßára. Nagyobbat nem tud lépni, mert eléggé meg van kötve a keze, de azért Horn Gyula mejjkakassáról sikerült elbliccelni a plecsnit!
|

|
Pagát Ultimo
2010-01-15 19:48:37
2002 és 2008 között kiugróan, igen jelentősen nőtt a reáljövedelem. 2002 és 2006 között nagyobb ütemben nőtt, majd azóta valóban csökkent az átlagjövedelem. De könyörgöm, akkor lenne igaz az állításod, Passzátszél, ha a teljes reálbér növekedés elenyészett volna két év alatt. Márpedig nem ez történt.
Nem mentség a korrupcióra mindez,de egy újság-blogírónak legalább közelíteni kellene a tényszerűséghez. Ettől ez a bejegyzés igen messze áll.Pedig kár illúziókat kergetni, amazok ott folytatják, ahol emezek abbahagyják. Egy szétzilált, semmilyen ócska, hazug, korrupt párt helyett hatalomra kerül egy jól szervezett, XXI. századi bolsevik párt, a maga lenin-fiaival, agressziójával, hazugságaival,korrupcióival. Egy év múlva Passzátszél, egy év múlva nézd meg a bejegyzésedet, meg azt, mi történik addig.
Ami pedig az elnököt illeti, kár kommunistázni, ő is volt jó kis komcsi ösztöndíjjal külföldön, és azért az, ahogyan megválasztották, nem tanúskodik hatalmas erkölcsi igényességről, magyarul, nincs erkölcsi alapja ahhoz, hogy bárkit kritizáljon. A titkos szavazás szentségét megsértve lett elnök.
|

|
Pagát Ultimo
2010-01-15 19:51:28
Drága Vazari! A stílus - maga az ember. Hát nem elgondolkodtató, hogy Passzátszéllel az élen a gyalázkodó, ne mondjam más ember halálát kívánó, durva, trágár bejegyzések vannak a jobboldal mellett és az emeszpével szemben. Tényleg ez lenne a jobboldal stílusa? Miért nem lehet kulturáltan vitatkozni?
|

|
Passzátszél
2010-01-21 15:02:35
Drága, Kedves, Aranyos Pagát Ultimo! Szentem, Bogaram!
Ugye, tudok én udvarias is lenni, Édesem, Drága Hozzászóló! Nem, egyébként téved, nem a jobboldalhoz köthetők a trágár, gyalázkodó beszédek, Életem, Kicsi Bogaram, hanem a elhülyült liberálisokhoz, lásd éppen a legfrissebb gyalázkodását hogy aszondja: „Egy gyerek fejlődését két dolog tudja tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia.”
Na, Kicsim, ki volt ennek elsütője? Nem, nem Orbán Viktor, nem, nem Kristóf Attila, a Magyar Nemzetből, hanem Para-Kovács Imre és hol hangzott el mindez? Nem, nem a Katolikus Rádióban! Hanem a Klubrádióban.
Akkor, lezárhatjuk a vitát, Cukorfalatom?
Pá (durva voltam, ugye nem, Édes Dömdölőm)
|
archívum
2010. január
|
|
|