|
Passzátszél
2009. 08. 3., Passzátszél
Könnyed nyári szünetet követően ismeretlenek ismét romákra csaptak le egy falu szélén. Halott megint van, meg jó nagy kavar az ügyből.
Történt mindez a roma holokauszt emléknapja körüli időben.
Ezen egy roma vezető azt mondta: a cigányellenességben nagykoalíció van, a cigányság magára maradt védtelenül, rászabadították a szélsőjobboldalt, és a népcsoport a rendszerváltás óta legsúlyosabb válságát éli.
Szerintem ez a vezető a saját köreiben még nemigen mondott beszédet, szerintem csak a kameráknak beszél, miközben sajátjait kellene meggyőznie arról, hogy tanulni, tanulni, tanulni. De ilyen híradós bejátszást még nem figyelhettem meg, hogy ez az ember kiment volna egy cigányok lakta negyedbe és ott, mint egy elszánt hittérítő, térítette volna a népet az előbb említettre. Pedig úgy látom magam előtt, hogy állnának körülötte a rongyos meg a merdzsós népek és ő mindegyik szemébe mondaná, hogy ember, innen, a lepratelepről a kivezető út kitartó tanulással van kikövezve… De mondom, ezt én még soha, de soha nem láttam.
Mármost azt akarom még mondani, hogy láttunk mi már karón varjút, és ezekkel a roma gyilkosságokkal kapcsolatban is azt tudom kérdezni: a szlovák titkosszolgálatnak nincsen benne a keze?
Lehet, évek múlva kiderül, ki tudja.
Komment: 12 db
2009. 07. 30., Passzátszél
Olyan leszek most, mint egy nagy magyar celeb. Na, nem olyan, mint Pákó, olyan vihogó idióta, hanem én is lerántom egy nagy titkomról a leplet.
Végkielégített akarok lenni!
Államilag! Most! Míg el nem fogy a pénz! Gyorsan, gyorsan! Kell! Csak nekem!
Tudom, mindenki így van ezzel: államilag végkielégített akar lenni!
De én nem hagyom! Hát nincs annyi BKV-, MÁV-os állás! Értsék meg emberek, elfogyott! Mondom: ELFOGYOTT!!!!!
Csak még nekem, utoljára, kapuzásár előtt. Egyszerre kettő, de lehet három is: egy BKV-s, egy MÁV-os és egy miniszteri. Sőt négy, mert belefér még ebbe egy felügyelőbizottsági elnöki tiszt is. És persze ugyanott tovább dolgozok. Évente kapok végkielégítést, aztán megy minden tovább, veszem fel az ugyancsak szép fizetést.
Szarok a világra, a szolgálati autómból mutatom fel a középső ujjamat a porbafingó népnek, amelyik lángra kapó, ritkán járó buszokon izzad egymásnak préselődve.
Rohadjanak meg, fizessék az adót, és örüljenek, hogy van lyuk a seggükön (idézet Szollár Domokos szóvivőtől).
Idióta lúzerek!
Szóval várom a kiválóan végkielégített álláshelyekre a felkéréseket. Addig is kénytelen vagyok a lúzerek táborát gyarapítani.
Komment: 1 db
Hozzászólás a blogbejegyzéshez »
2009. 07. 21., Passzátszél
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa megállapította, hogy a nyelvtörvény módosítása összhangban van a Szlovák Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Knut Vollebaeknek úgy ítélte meg, a nyelvtörvény által követett célok jogosak, a szankciók pedig kompatibilisek az európai normákkal, mondta Miroslav Lajcák. A szlovák külügyminiszter azután jelentette mindezt ki, hogy a szlovák szakértők Hágában tájékoztatták Vollebaeket az államnyelvtörvény módosításáról.
Mármost nem tudom, ki lehet az európai hadügyi főbiztos. Mert ha netán a felbuzdult szlovák kormány úgy találná, hogy Magyarországot érdemes katonailag is megtámadni, akkor azért remélem, azt a szlovák dumát nem veszi be a méltóságos hadügyi főbiztos úr, hogy az összhangban van a Szlovák Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival.
Egyébként meg azt ajánlom Knutnak, akiről medvebocsot neveztek el Berlinben, hogy azt vegye be, amit én kívánok neki, ne a szlovák dumát!
Komment: 2 db
2009. 07. 18., Passzátszél
Óvónéni, óvónéni, Orbán Viktorka nem mondja meg, hogyan akarja kezelni a válságot! Így árulkodik Nyakó Pistike pisis MSZP-s naphosszat a médiában.
Szegény pisipistike, de ezért a nyafogásáért elég szép pénzt kap, ahogy hallom. Pisiske szerint csakis a lila ködbe vesző maszop az igazi válságkezelő, csak ne éreznénk ezt az igyekezetét a bőrünkön.
Közben azért no, le a kalappal Gordonka előtt, aki szépen bajuszt kötött a nép zsírjából élő bankokkal, azok persze szarnak a kormányhatározatokra, bőven szedik a sápot a korábbi szép reklámoktól bezsongítottaktól. Nem tudom, mi a céljuk a haráccsal, de hogy a legenyhébb szó a manőverükre, pofátlanság, az biztos. Az arcátlanságnak nincs határa, ezt már megszokhattuk itt vadkeleten.
Szerencsére állítólag két hónapra fellélegezhetünk, a piranha éhségű bankok kissé visszahúzódtak.
Gyanítom, ettől függetlenül úgyis egy lesz a vége a csatának, győznek a két hónap alatt teljesen kiéhezett pénzintézetek. A húst is lerágják rólunk.
És akkor még ott van nekünk további bajnak a folyton árulkodó Nyakó Pistike is.
Jaj nekünk!
Komment: 2 db
2009. 07. 16., Passzátszél
Olvasom, hogy drámai felvételeken lehet megtekinteni, hogyan tűnt el évek alatt az Aral-tó nagyobbik fele.
Azt is olvasom, hogy rövid idő alatt több mint kétszázan léptek ki a már tetszhalott SZDSZ-ből.
Mármost az előbbi szomorú, az utóbbi számomra meglehetősen örvendetes hír. Mert bár liberálisnak vallom magam, úgyannyira konzervatívnak is. Valamely kérdésben liberálisan gondolkodom, valamelyben konzervatívan. Például konzervatívan úgy gondolom, az államnak fontos szerepe van egy társadalom életében, miközben ha jól emlékszem, a megveszekedett magyar álliberális harácsoló párt Dörmögő Dömötörje, brummadza bajuszos, megélhetési-bűnözős-kijelentős, már-eszembe-sem-jut-a-neve azt mondta (nagyjából), hogy az állam egy rakás szar, le kell bontani. Miközben szerintem az összes faszkalap, nagymellű, túlokos, oktondi magyar álliberális az állam csecsét szopta, jól zsíros tejet szívott magába és jól meg is gazdagodott rajta.
Másrészt meg úgy gondolom, mindenki nyugodtan vállalhatja másságát, szabadon, liberálisan, de azért nem kell felvonulást tartani, hogy mekkora buzi vagyok. Lehet éntőlem homokos, leszbi, transzveszti bárki, sőt, cigány kisebbségi is, csak hagyjon engem békén, és főleg ne azt hirdesse egy párt, hogy csak ezekért áll ki. Lásd a legutóbbi európai parlamenti választás SZDSZ-es szlogenje. És a többséggel mi legyen, drága Horn Gábor úr? — kérdezhetnénk, de Horn úr talán, esetleg most el van foglalva az iratmegsemmisítéssel. Mielőtt végleg elsüllyed a hajó…
Szóval nem véletlenül utálta meg egy egész nemzet ezt a szarevő pártot, akik csak a maguk vitorlájába engedték a passzátszelet fújni. Adták az észt, de nem haladt előre semmi se. Nyomták a sódert a Napkeltében napestig, azt mi lett belőle? Még a Lehet Más a Politika is megelőzte ezeket a nyomorúságosokat. Nevetséges. Láthatóan annyira többfrontos harcot vívtak egy egész nemzet ellen, hogy ez most bosszulja meg önmagát, már mindenki mindenkinek beolvas a pártocskában, és mindenki rajtuk röhög, ahogy egymást eszik meg.
De nem is izgat ez, egyék is meg egymást, speciel jobban aggaszt, mi lesz az Aral-tóval…
Komment: 3 db
2009. 07. 12., Passzátszél
Az SZDSZ tele van korrupciós üggyel. Medgyessy Péter, útelágazódásba bonyolódott volt miniszterelnök.
Nos hát, drága feleim, megsértődött a lábasfejű Kóka Jancsi (Igen, olyan lábasfeje van azzal a két szép fülével), és kivonult az SZDSZ-közgyűlésről, miután ajtót mutatott neki az új, egyébként nevesincs elnök.
Apropó, nevesincs, akkor kezdődött az SZDSZ vesszőfutása, amikor a nagy nevek elhagyták a pártot. Tölgyessy, Kis, Tamás Gáspár, Hack és még hosszan sorolhatnánk a nagy neveket. Helyettük jöttek a Kókák, akik filozófusi magasságokban voltak képesek megnyilatkozni. Azaz pont az ellenkezője az igaz, mélységekben. Mert mire vélheti az ember azt a Kóka-mondást, miszerint a békákat sem kérdezik meg, mielőtt lecsapolják a tavat.
Szóval ehhez ám sok év filozófiai tanulmány kellett! De hát Kóka törtető volt, szerette is nagyon a versenyt, mondta is ezt büszkén, ahogy a másik ámokfutó, Gyurcsány. Imádtak versenyezni, mindenkit lehagytak, még önmagukat is túlfutották. Versenyt futottak az idővel is, úgy vélték, majd csak beveszi a nép a maszlagjaikat egy idő után.
Ma mindketten politikai közröhejek, saját pártjuk felejtené őket.
Álljon itt végszóra még egy veretes, filozófiai mélységű Kóka-idézet: Magyarország egy pannon puma, mert gazdasága erős, dübörög.
Aztán jött a gazdasági válság…
Komment: 3 db
2009. 07. 11., Passzátszél
Bajnai Gordon rendőri elismerő okleveleket adott át.
Bajnai Gordon miniszterelnök elismerő okleveleket adott át nyolc rendőrtisztnek, akik szolgálatot teljesítettek az Erzsébet téren 2009. július 4-én lezajlott, engedély nélküli demonstráció kezelésében, az alkalmanként erőszakossá váló tömeg elleni szakszerű intézkedésben, a rend fenntartásában. Az eseményen részt vett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint több rendőri vezető.
A Parlament Nándorfehérvári termében rendezett rövid eseményen a miniszterelnök kijelentette: “Köszönet illeti önöket és parancsnokaikat azért a munkáért, amelyet a rend fenntartása, Budapest és az ország többségének nyugalma érdekében végeztek.” Bajnai Gordon hozzátette: “…az állampolgárok joggal várják az államtól Magyarország minden részén, a legkisebb településen, vagy éppen egy nagyvárosban, hogy szavatolja a biztonságot, tegyen meg mindent a rend védelme érdekében. Célunk, hogy a törvénytisztelő állampolgároknak ne lehessen oka a félelemre, sem származásuk, sem bizonyos csoportok megfélemlítő magatartása miatt.”
A kormány célja az is, hogy a bűnelkövetőkkel szemben kellő szigorral, de minden esetben a törvényi előírások szerint lépjen fel a hatóság, a jogszabályokat sértők cselekedetüknek megfelelő mértékű, arányos eljárásban részesüljenek. A kormány mindent megtesz a biztonság szavatolása és annak érdekében, hogy végre rend legyen Magyarországon — áll a jól megfizetett Kormányszóvivői Iroda közleményében.
Mármost nem tudom, milyen kitüntetést kapott volna dicső rendőrségünk, ha a szintén akkor zajló németországihoz hasonló tüntetést fékez meg. Tudják, akkor, amikor magyar tüntetők mindössze ültek a téren, akkor a német szélsőBALoldali tüntetők szétverték a környéket és felgyújtottak egy rendőrautót.
Mellesleg a német szélsőBALoldaliak a kapitalizmus ellen tüntettek meglehetős vehemenciával…
Komment: 1 db
Hozzászólás a blogbejegyzéshez »
2009. 07. 3., Passzátszél
Vagyunk olyan élethelyzetben, hogy megengedhetjük magunknak, hogy ha választani kell, akkor a nívósabb, így a drágább terméket vegyük meg.
Nagyjából ezt mondta pénteken reggel a zavarkeltő tévében a nagybajuszú őstulok, megbokrosodott lajos. És még ennek van csomagja! Ez kardoskodik és érvel nap mint nap a tévében, hogy megszorítás, megszorítás. Mint egy kakas a szemétdombon, úgy kukorékolja. Hát mit érezhet ez az ember! Átérzi-e, ha valaki a pénztelensége okán permeátumos löttyel itatja a gyerekét, mert valódi tejre már nem futja neki!
Hát menjen az ilyen ember a mélységes, sötét fenébe! Az ilyen ne ossza az észt! De főleg ne pofázzon bele a kamerába! Legyen esze, hogy mit mond. Mert ezt egy ilyen nyalka ember ne jelentse ki. Meg hogy hol nyaral. Nyaraljon Ózdon, ne a tengerparton!
A lényeg, hogy amíg a harcsabajuszú a tengerben áztatja büdös fenekét, addig lehet, hogy már nem is létezik ad-hoc pártja, új nevén a Megszűnt Demokratikus Fallosz.
Komment: 3 db
2009. 07. 1., Passzátszél
Nem az a kérdés tehát, hogy eléggé baloldaliak voltunk-e az elmúlt években, hanem az, hogy nem volt-e időszak, amikor túlságosan is azok voltunk.
Idézet Gyurcsány Ferenc bukott álszocialista kormányfőtől, alias Mekk Elektől
Hát ezt volt képes a vékonyra húzott száján kijelenteni ez a nagy államférfi, ez a nagy ember, aki tökön rúgta saját pártját úgy, hogy egy ország görnyedt bele…
Ez a nagy államférfi még bukottként is ilyen bátor kijelentésekre képes, bár inkább hallgatott volna, vagy inkább maradt volna ott, ahol volt, KISZ-titkárnak Kubában… Nem tudom, milyen baloldali tettre gondolt a nagy magyar, talán a vizitdíjra, a kórházi napidíjra, a tandíjra, a gyes-gyed rövidítésének ötletére, és még sorolhatnánk a gyurcsányi ötletrohamok széles tárházát.
Szerencsére, ahogy mondani szokás, nincs nélkülözhetetlen balodali ember, és jött szerény, ám de riadt tekintetű Bajnai Gordon és az ő csapata (R)Oszkó Péter irányításával és hát valami van kibontakozóban.
Meglátjátok, drága feleim, a Bokros-csomag után a tisztán szociáldemokrata Bajnai-csomag is a magyar közkincs részévé fog válni és egyszer majdan a világörökség részét fogja képezni.
Már legalábbis a Világbank örökségének részét…
Komment: 1 db
Hozzászólás a blogbejegyzéshez »
2009. 06. 25., Passzátszél
Négyszáz milliárd forint. Ennyi az építőipari vállalkozásokat érintő körbetartozás ma Magyarországon. Ez nem máról holnapra halmozódott fel, egycsapásra, hanem hosszú évek során. Ma már ott tartunk, hogy a pénzt nem látó vállalkozók megunták a töketlenséget, és több esetben visszabontják az általuk beépített anyagot vagy éppen tüntetnek, hogy felhívják a figyelmet erre a lehetetlen helyzetre.
Nyomoronc kormányunkhoz is feljutott a nép hangja végre és elkezdett ez ügyben lázasan törvényt gyártani. Valahol tart az ügy, valamikor megszületik az eredmény. Talán hamarosan elmondhatjuk, hogy sikerült a több év zavarosban való halászáshoz alapot adó tavat lecsapolni.
Hurrá, mondhatnánk, ha nem ment volna tönkre több tucat vállalkozás, akár egzisztenciálisan lehetetlen helyzetbe hozva családokat is ezzel, a törvényhozás évekig tartó abszolút töketlensége folytán. Hurrá, mondhatnánk még egyszer, ha eközben el lehetett volna kerülni azt, hogy számos gazember minden bizonnyal a többiek pénzét lenyúlva nem gazdagszik meg puffadásig úgy, hogy indokokat, olcsó kifogásokat gyártva nem fizetett a munkáért. Mert megtehette, mert még egy kurva nagy pofont sem kaphatott érte, pedig megérdemelte volna a karót is…
Mert mindenre van itt idő, csak arra nincs, hogy normálisan érezzük magunkat ebben az országban.
Komment: 0
|
|
|