Ez egy komplett program!
Mármost egyszerűen nem bírtam tovább nézni, ahogy Sz..rházi miniszterelnök-jelölt osztja az észt ottan a pulpituson, a háta mögött a sok vigyorgó alakkal. Bírtam-bírtam, de aztán elkapcsoltam.
Még alig esett le a tojáshéj a Sz..rházi fenekéről, máris okostojásnak tünteti fel magát. Programot persze úgy hirdet, hogy a másik pártot szapulja. Azt mondja, a Fidesz utálja Budapestet, személy szerint persze Orbán Viktor a pestiek legfőbb ellensége, de hogy mi a maga és pártja programja, annyiban merül ki, hogy ők bezzeg mennyire szeretik a pestieket. Kész! Baromi nagy ívű program ez, drága feleim, átjön belőle a sok-sok fejlesztés, a BKV rendbetétele, a pestiek jobblétének kulcsa stb. Közben akárhányszor megemlíti a Sz..rházi Orbán nevét, a háttérben álló alakok szájuk elé téve kuncognak, mint egy hülye gyereken.
Mármost kérem, kedves Sz..rházikám, én meg innen vidéken aggódom a helyzetemért. És úgy gondolom, az MSZP-kormány regnálása idején nem tettek meg mindent értünk. Sőt, mintha az MSZP kifejezetten utálná a vidékieket. Például hiányolhatnánk a Tisza mentén élők életét kifejezetten veszélyeztető Új Vásárhelyi-terv meg NEM valósulását.
Több konkrétumot én sem árulnék és, hasonlóan Sz..rházi BŐven ki NEM fejtett programjához, csak annyit tennék hozzá, hogy én kifejezetten szeretem a vidéket, a vidékieket, szemben az MSZP-vel és a Gyurcsány Gárdával szemben… Ez már felér egy komplett pártprogrammal, ugyebár, pláne, ha az MSZP-ről van szó…

