Megint jönnek, ígérgetnek
Mármost itt állok lefürdve, sőt teljesen le vagyok forrázva! Megint előjött ez az ordas Fidesz, meg a vásott csapata a nyugdíjasokkal, már megint ígérgetnek, arany Rolls-Royce-ot minden 65 év feletti nyögdíjasnak, hozzá egyhetes dubai nyaralásal.
Szóval elkezdődött a választási harc. Aki elkezdte, nem jól tette. Még sehol sem vagyunk a tavaszi választásoktól, máris egymásnak feszülnek az indulatok MSZP és Fidesz között. Az egyik ezt mondja, a másik azt. Persze ellenkező előjellel. Mert a magyar nyögdíjas ritka kincs, keresni kell ilyenkor a kegyeit mindenféle jóval. Ő az igazi szavazó, a fiatalok rá se tojnak a választásokra. Tehát minél több nyögdíjast kell mozgósítani, behergelni.
Mondom hát, mindenféle jóval kecsegtetik ilyenkor az időseket. Persze a jót az MSZP szolgáltatja, mint mindig a világtörténelem folyamán (már a jura korban is ők voltak a legkegyesebbek az idősekhez) , míg a Fidesz a baloldal szerint folyton csak elvenne, legszívesebben nem is adna egy falt kenyeret sem az öregeknek. Éheztetné őket!
Áll tehát a bál, a Fidesz védekezik, az MSZP támad. Nem lehet olyan jó a Fidesz ötlete, hogy ne legyen egyből baromság az MSZP szerint. Úgy, mint eddig is volt a választási harcokban. Hogy aztán mi lett a vége az ígéreteknek? Itt állunk lefürdve. A szegénység nőtt, az államadósság nőtt, a segélyezettek száma nőtt, a munkanélküliség nőtt, a reálkeresetek csökkentek. Mindez a szocialista éra alatt következett be. Mondom a SZOCIALISTA éra alatt. A szocialista mit is jelent magyarra fordítva? Elvonót, sanyargatót? Nem, nem, az ellenkezőjét! És? Nőtt alattuk a foglalkoztatás, nőttek a keresetek, nőtt a gazdagok száma, csökkent a szegénység? Nem, hölgyeim és uraim! És ha én a saját dolgozói bőrömön azt veszem észre, hogy irtózatos nagdrágszíjmeghúzás van, akkor miért pont a nyugdíjas élete lenne fenékig tejfel?
Hol is van az a gyurcsányi kijelentés, hogy nagy a jólét? Mondom: NAGY A JÓLÉT! Hogy mondjam, hogy kiabáljam, hogy Lendvai Ildikó is megértse?! Minden bizonnyal a nyugdíjasok is érzik, hogy bizony nagy a jólét. Azóta is, mióta jött, látott és megbukott Gyurcsány.
Már csak az a kérdés, az övéi mikor buknak el végleg a nagy, végső harcban. Szerintem rájuk férne a nagy jólétben a bukta íze sírásra görbülő szájukban szétolvadva…

