Passzátszél
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

A szocialista embertípus

Egy szocialista embertípus él közöttünk, úgy hívják, Kocsis István. Bronzba kéne önteni, mielőbb…

Nézzük a friss hírt erről a szupermenről:

Húsz állása van a BKV-vezérnek
Azért kap kettő és negyed millió forint havi prémiumot Kocsis István, a BKV vezérigazgatója, mert bejár a munkahelyére, és elvégzi a munkáját - derítette ki a Blikk.
Kocsis István fizetése 1,5 millió forint, és ehhez kap még 150 százalékos prémiumot, vagyis összesen 3 millió 375 ezer forintot tehet zsebre csak a közlekedési vállalattól. Mindazok után jár neki ez a keresetkiegészítés, hogy kipattant a botrány, a BKV-nál 100 milliós jutalmakat osztogattak szét az igazgatóknak az elmúlt években. Kocsis István korábban bejelentette: megszüntette a visszásságot. Mindezek tükrében a lap szerint furcsának tűnik a fizetését meghaladó havi prémium.
“Nem jár automatikusan a prémium a BKV vezetőinek, így Kocsis Istvánnak sem, ezért pluszfeladatokat kell teljesíteni” - közölte a cég sajtóirodája. A Blikk kérdésére elárulták, melyek azok a többletmunkák, amelyeket a 2,2 millió forintért el kell végeznie a vezérigazgatónak. Így például “biztosítania kell az üzleti terv teljesítését”, az sem baj, ha veszteséges a cég, és gondoskodnia kell a 4-es metró építésével öszzefüggő feladatok végrehajtásáról. Ezenkívül stratégiai tervet is le kell tennie az asztalra, amely a BKV működési feltételeit biztosítja.
Eddig nem kapott a lap választ arra, hogy nem ezekért a feladatokért kapja-e a fizetését Kocsis István, és miért jár ezért prémium. Azt sem tudták meg, hogy az ország egyik legnagyobb közszolgáltató cégét irányító vezérigazgatónak hogyan jut ideje még 19 másik cégnél munkát vállalni. Kocsis István ugyanis a BKV-n kívül ennyi társaságnál, intézménynél tölt be felelős posztot, vagyis összesen 20 ember helyett dolgozik - írja a lap.
A Blikk kíváncsi lett volna, hogy a 20 felelős beosztás nem vonja-e el Kocsis figyelmét és energiáját a közlekedési vállalat irányításától, de nem kaptak választ. Azt sem tudták meg, naponta hány órát dolgozik a BKV-nak Kocsis István, és mennyi időt szán a többi 20 cégre.
A lapban közölt összesítés szerint Kocsis tagja a Gépipari Tudományos Egyesületnek, 2003 óta alelnöke, majd elnöke a Jedlik Ányos Társaságnak, valamint a Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesületnek. Ezenkívül 2004 óta tagja a Pécsi Tudományegyetem társadalmi szenátusának, 2005 óta kuratóriumi tagja a műszaki egyetem Pro Progressio Alapítványának, 2004 óta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Kocsis tagja még a Magyar Olimpiai Bizottságnak, 2005 óta alapító elnökségi tag a Budapesti Olimpiai Mozgalomban, 2006 óta elnöke a Műegyetem Támogatói és Baráti Körének, ugyanezen esztendőtől tagja a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottság egyik albizottságának, tagja a műegyetem gazdasági tanácsának, tiszteletbeli tagja az intézmény egyetemi tanácsának, illetve kuratóriumi elnöke a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványnak is.
Társasági megbízatásai körében igazgatósági tagja az OTP-nek, a Paksi Atomerőműnek, az MVM Trade Zrt-nek, a Csányi Pincészetnek, emellett felügyelőbizottsági elnöke a Gemenc Zrt-nek, és igazgatósági tagja az MKB Nyugdíjpénztárának is.

Íme hát az ember a múltból. Aki gondolom én apa, nagyapa, férj is, és bizony, ezek a funkciók is időt vesznek igénybe.

De ez egy igazi, vérbeli szocialista embertípusnak meg sem kottyan. Pláne annyi pénzért, amennyit ő kap.

Egy hozzászólás: “A szocialista embertípus”

  1. Balambér:

    Nekünk gimnazista korunkban a ‘60-as években azt mondták: “a szocialista embertípus még nem tudott kialakulni, mert kevés volt még rá az idő”. A sors iróniája, hogy mára viszont már sok volt az idő. A rendszerváltozásnak nevezett kabaré időszakára olyan tökéletesen sikerült elb@szni az addig normálisan gondolkodó emberek nagy részét is, hogy most annak isszuk a levét.

Szólj hozzá