Az a baj ezzel a kormánnyal, már Kúrcsány óta, hogy elengedte az emberek kezét. Egy ország kóvályog ettől, mert mint egy héliummal töltött luftballon, a levegőben úszunk, cél nélkül lebegünk.

Most, hogy a nyakunkon a szocik által kezdetben lefitymált válság, még inkább magunkra maradtunk. Nincs pénz semmire sem, ebek harmincadján áll az egész ország. Ami még megmaradt az egykori kommunista műszakokban felépültekből, elkészültekből, legyártottakból, azt most mind-mind tönkreverik, elherdálják, hagyják veszni. Hogy aztán majd kimazsolázva belőle az eddig megmaradt jobbakat, élelmes befektetők, leginkább külföldiek, megvegyék, és nagy sápot húzzanak a magyar dolgozó verejtéke által. Akiket rabszolgaként tartanak.

Válságban van az egészségügy, úgy gyógyítja majd magát az ember, ahogy akarja. Válságában van az oktatás, nincs rá pénz, a pedák túlterheltek, a gyerekek, főleg a deviánsok, bátran tombolnak. Válságban van a rendőrség, a tetvesek úgy bűnöznek, ahogy nekik tetszik. Válságban van a mezőgazdaság, az építőipar, nehéziparról, könnyűiparról már nem is beszélhetünk.

Nincs rend az országban.

Virágzik a szenny, a mocsok, a céltalanság, a gazemberek világa. Nincs rá pénz, selypítik a falanszterben élő szaralakok.  Közben 450 négyzetméteres SZOT-üdülőszerű képződményt építenek maguknak fent a hegyen, jó kilátással, százmilliókból. Más nyomorog, ezek kaviárt zabálnak és osztják az észt, hogy hát nincs más út, meg kell szorítani. Majd megszorítanám én, guvadna a szemük! Luxusban élnek, pezsgőben fürdenek, mint az uralkodók annak idején, és azt se tudják, hogyan, miből él egy baktalórántházi nyugdíjas, akinek dologtalan cigány a szomszédja vagy egy kétgyermekes család a panelban, ahol munkanélküli a családfő.

Most eszembe jutna az a profán, elcsépelt szöveg, hogy világ proletárjai, egyesüljetek! De ez már veszett fejsze nyele, mert egyelőre a pénzvilág erősebb, mint valaha. Rettegésben tart mindenkit. És persze ennek kapcsán még inkább kizsákmányol. Mert még nem elég a pénzből, még több kell.

Azt írtam az elején, cél nélkül lebegünk. És mégis, hát persze: a hiány csökkentése a lázas cél.

Bármi áron. Nem érdekes az ember, az áldozat, a millió verejték. Soha nem is számított ezeknek.

  Komment:

A bejegyzés 2009. 09. 25., 09:27-kor készült, és a Nincs kategorizálva -ba tartozik. RSS 2.0 Kommentelhetsz, vagy trackbacket tehetsz a websiteodra.