A négyek bandája
Nézem a négyek bandájának adását az ATV elnevezésű gyűjtőhelyen. Beszélget egymással négy bólogató nagyokos. Jaj, és mekkora okosságokat mondanak! Egymás szájából veszik ki a nyálas, ragadós gittet, jól megrágják, szépen körbejár a téma. Alaposan egyet is ért Németh, Mészáros, (repe)Dési és k. Avar (nem, nem kurva Avar, hanem egybe, kavar).
Azt mondja ez utóbbi, akinek egyébként akkora a feje, hogy a haj már rá sem fér, hogy egy szélsőséges kisebbség uralja az országot, és érti ezalatt a magyar gárdistákat. Hej, ez nagyon jó téma, a gárda örök remény, olyan, mint Chemotox a szúnyognak, alaposan riasztani lehet vele! Na, kellően be is vannak szarva az urak, jaj, de félnek! Sunyi szemmel szidják is a gárdát, hogy hát ha a bíróságon a betiltott(!) ruhában jelentek meg, akkor az már alakzat! Jaj, csak be ne csússzak a fotel alá ettől az irtózatos baromságtól! Hozzáteszi k. Avar, hogy micsoda dolog ez a kisebbségi uralom, hát hova jutunk így?
Mármost nem jut az eszébe ennek a sunyi szeműnek az SZDSZ, amelyik 5,0000001 százalékos pártként bejutva a p.mentbe milyen fontos tárcákat kapva meg milyen szépen adta el az ország javát az MSZP díszkiséretében. Igaz, hogy az országból csak pár ezren szavaztak a liberálisokra, de törpetörpe kisebbségként csóválták a kutyát, amely engedelmesen tűrte az ő garázdálkodásukat.
Aztán mondja még ez a k. Avar, hogy nagy baj, ha egy országnak hősökre van szüksége. Hát már tényleg becsúsztam a fotel alá. Mondja ezt egy ezer évig Amerikából tudósító okostojás, ahol percenként nyilvánítanak valakit hőssé, vagy forgatnak ilyen témájú mozifilmet valakiről!
Na, nem sokáig élveztem a négyek bandájának beszélgetését, reklám után már nem mentem vissza (pedig de kérték), de gondolom, szidták Orbánt, meg a Fideszt és még egy kicsit a gárdát.
Nekik már csak ez az élvezet…


2009. 09. 22., 22:09
Az a németh mészáros mit keres a dési avarban? Mindig teljesen avarba hoznak, amikor hülyeségeket beszélnek. De mást meg nem tudnak. A kör - mely pediglen önmagába visszatérő görbe vonal - bezárul! Azt meg már éppen tőlük tudjuk, hogy két pont között a legrövidebb a görbe!